2010. november 30., kedd

Zuzana Smatanová - Lietajúci Cyprián OFICIAL VIDEOCLIP 2010

Hallhatatlanok vagyunk

Kedves Olvasóim!

Ma van november utolsó napja, holnaptól hivatalosan is beköszönt a tél. A karácsony, az advent időszaka, melyet általában a családunkkal, szeretteinkel töltünk. Közeledik az újév is, amikor sokan fogadalmakat tesznek és próbálnak tiszta lappal indítani, hogy aztán újra elkövessék ugyanazokat a hibákat :)
Szeretném ha nem csak újév első napján lennénk jók,kedvesek és hűek a fogadalmainkhoz, hanem már ma elkezdenénk a megtisztulást és alkalmaznánk a pozitív életszemléletet. Ehhez pedig az én nagy kedvencem és példaképem, Szepes Mária egyik módszerét ajánlanám. Kérlek benneteket végezzétek el ezt a meditációt este , elalvás előtt és tapasztaljátok meg milyen hatással van rátok. Milyen csodálatos , építő gondolatokra is képesek vagytok és mennyire kisszerűnek és jelentéktelennek is tűnnek az életünket sokszor megkeserítő problémák és bajok. 
Következzék hát a gyakorlat, 
Üdv:Korinna

Kirándulás az örökkévalóságba: Mindenesti gyakorlat




Ami mulandó, az nem igaz. / A hindu filozófia egyik tétele


Szeretném, ha velem jönnének arra a mitikus tájra, az örökélet forrásához, ahová minden este ellátogatok és magammal viszem Barátaimat, Útitársaimat fénnyel, emberfeletti erőkkel, szépséggel, derűvel feltöltődni, hogy képesek legyenek anyagban való átutazásuk feladatait véghezvinni, ha visszatérnek saját nehéz beavatásaik színhelyére.
Fogadják el szavaimat, amelyek nem csak szavak, hanem gyógyító varázsigék. Lehunyt szemük mögött idézzék fel magukban a kigyulladó színeket, illatokat, érintéseket, hogy emlékezni kezdjenek rá: ez a csodálatos valóság, a lélek valósága volt valamikor, és az ma is, ha befogadják. Létünket az anyagban is képzeteink, szorongásaink, hiányérzeteink, indulataink, sérelmeink befolyásolják, idézik, teremtik. Ugyanez a képzelet azonban megteremtheti a boldogság, gyógyítás égi erejét az elmúlhatatlanban, ahol minden igaz, mert örökkévaló.
Figyeljenek. Hunyják le szemüket.
Kényelmes, széles bárkánk már ott ringatózik az Örökkévalóság partján. Világoskék vitorlája mélykék égbe rajzolódik. Rúdján kék szalag leng. A bárka fölött a magasban hófehér lélekmadár szálldos. Amint a bárkába lépnek, a mulandóból az elmúlhatatlanba kerülnek, ahol minden élet egyetemes egy, a szétszaggatott isten eggyé válik bennünk, összeforr. A madár - hófehér lélekmadarunk - széttárt szárnnyal csapong, torkából ezüstös örömhimnusz szakad ki. Boldog, mert felszabadult. S mi, akik kilépünk most anyagi burkunk, földi átutazásunk terhei közül, s a tüneményes szépségű kirándulást tesszük - szintén boldogok vagyunk, mert szabadok lettünk. Nincs rajtunk semmi súly. Otthagytuk a relatív időben, hogyha visszatérünk jelen életünk feladatait betölteni, újra magunkra vegyük terheinket, de gyógyultan, felfrissülten, emberfeletti erőkkel, Isteni Fénnyel színültig töltve. Kivételes ajándékban van részünk. Magam is ezért vagyok mérhetetlenül hálás érte. Mert csak e segítséggel tudok még emberként dolgozni, szolgálni és élni.
Lépjenek be tehát Hajnali Bárkánkba, amely az öröklét Egyetlen Forrásához visz bennünket. Könnyűek vagyunk, mint a pehely. Lassú, egyenletes légzésünkkel már e mitikus, transzcendens táj Égi Ózonját szívjuk be. Ez az aranyló atmoszféra eltüntet belőlünk minden szorongást, bizonytalanságot. Nem félünk. Nem aggódunk. Hiszen egyedül itt vagyunk otthon. A végtelenbe indulunk, és tudjuk a halhatatlanságot.
Helyezkedjenek el kényelmesen, lazán. Idézzék fel a fordított törvényt, amely csak itt érvényes. Az elmúlhatatlanban minden lehetséges, és létünk természetes állapota a Csoda!
Indulunk Barátaim, hogy amit nehéznek éreznek, könnyűvé váljék, s a homály, árnyék eltűnjön lényükből.
Világoskék vitorlánkat langyos, sós szellő dagasztja. Isten lélegzete ez. Érezzük, ahogy simogatja az arcunkat, bőrünket, borzolja a hajunkat. Elindulunk a csillagóceán sima, selymes, áttetsző magzatvizén - a lélekmadár ott lebeg fölöttünk széttárt szárnnyal, mozdulatlanul és énekel. Örömhimnusza már belőlünk szakad ki, hiszen derűsek, boldogok és szabadok vagyunk e mitikus, örök tájban. Látjuk, amint az áttetsző víz mélyén a tengeri növények hajladozva integetnek nekünk. Velük is egyek vagyunk most. A rebbenő halrajokkal, tengeri csikókkal, virágzó korallokkal, színes medúzákkal, tengeri csillagokkal is, amelyek mása az égen ragyog: mint lent, úgy fent. Persze delfinek is kísérnek bennünket, mosolygó, kedves társaink, amelyek megnyomorított, halandó mivoltunkban is értőn, gyöngéden szeretnek bennünket. Akármilyen szörnyűségeket tesznek velük az emberek, mintha egyik legfőbb lehasadt tulajdonságunk - az önzetlen szeretet - lennének. Homlokuk közepéből, a lélegzetükkel együtt anyagi érzékszervekkel nem hallható, és nem érthető ultrahangon erről beszélnek, és mi értjük most hajnali bárkánkban. Megrendítő eposz ez a szeretetről, amelynek hiánya az embert érzelmileg nyomorékká és amnéziássá tette, gyűlölködővé és értetlenné a másik élőlénnyel szemben. Ezért nem ismeri önmagát sem. A delfinek csillogó teste kecsesen a magasba ugrik, azután visszasiklik világoskék vitorlájú bárkánk mellé. Testünket hűs vízcseppek érintik.
Nyílegyenesen haladunk célunk, az asztrálóceánból kiemelkedő, a relatív idő fölött örökkön-örökké gyógyerőt és derűt sugárzó Kos szigete felé. Már látjuk kikötőjét, amelynek partján bennünket vár a sugárzó, aranyló Lánglény a Messiások Messiása, Krisztosz Szotér, Jézus, Buddha, Mózes, Hermész, Krisna, valamennyi Avatár és Próféta: egyek ők mind, a Megváltónk, Szabadítónk, akit Kos szigetén Isteni Gyógyítónak, Aszklépiosznak neveznek.
Amint bárkánk besiklik Kos szigetének kikötőjébe, az Isteni Gyógyító megfordul és elindul a sziget belseje felé. Mi követjük őt. Aszklépiosz Szentélye nyitott, görög templom. Négy oszlopon nyugszik. Közepén oltár. Márványának vakító fehérsége mélykék hellászi égbe rajzolódik. Körülötte virágos mező, s azon túl a mitikus babérliget. Bokrainak, fáinak tavaszi, aranyzöld levelei rezegnek, szinte halkan csengnek a fényben és Isteni Ózont árasztanak. Ezt az ózont szívjuk be most mély lélegzettel.
Mi megállunk a Szentély előtt elterülő nagy, világoskék medence innenső partján, amelybe mohos sziklákon át a végtelenből az Élet Vize, az örökélet Elixírje, a minden lelki-testi betegséget gyógyító szattvikus arkánum ömlik be fonadékosan, fehér habosan, zuhogva.
Lassan lelépkedünk hét lépcsőfokot. A víz már a nyakunkig ér. Érezzük, hogy a pórusainkon is behatolva, kimos belőlünk minden árnyat és ártalmat. Hanyatt fekve lebegünk egy ideig az Élet Vizében. Megfordulunk, az arcunkat is megmártjuk benne, azután odaúszunk a zuhogóhoz. Vállunkra, fejünkre, hajunkra, arcunkra ömlik a minden bántalmat gyógyító, szattvikus arkánum. Két tenyerünkből csészét formálva, nagy kortyokban iszunk belőle. Átmossa egész bensőnket, beleinket, májunkat, epénket, vesénket, szívünket. Tudatosítjuk a fejtetőszervünkben lévő Égi Infúziót. Most már nemcsak kívülről fürdünk az Élet Vizében, nemcsak külső zuhanyát érezzük, hanem a bensőnkbe is ömlik a hűs, Isteni Gyógyáram. Agysejtjeinket kigyújtja, izzanak tőle. Tudatunk kitágul, hatalmas dimenziókat nyit meg Képzeletünk szárnyat bont. Számtalan vénánk nyílik meg a Fény felé. Harmadik Szemünk felpattan. Nem csak nézünk, látunk is! Határtalan, emberfeletti erők ömlenek belénk. Kimosnak agyunkból minden szorongást, mérgező gondolatot, depressziót. Teljesen kirekesztik a képzetárnyakat, a halálfélelmet is, mert most itt, az örökkévalóságban, valóban tudjuk a halhatatlanságot! Minden képességünk hatványozódik, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy a nehéz emberlét feladatait betöltsük, dolgozni és szolgálni tudjunk.
Az örök élet Elixírje most nagy sodrással leömlik tudattalanunk mind a kilenc rétegébe és felszínre mos minden elfojtást, sérelmet, gátlást, görcsöt, s ezek feloldódnak, eltűnnek az örök Forrásban. Tiszták vagyunk és boldogok. Az Élet Vize leömlik a Szívünkbe, hűsen elárasztja, mint egy égi borogatás. Ritmusát lenyugtatja, gyengeségét egyenletes, egészséges erővé változtatja. Felgyújtja benső napunkat. Már sugárzók, mágnesesek, védettek vagyunk. Átmossa érrendszerünket, csontjainkat. Megtisztítja szerveinket a mésztől, lerakódásoktól, idegrendszerünket szorongásaink szűkületétől, nyirokrendszerünket minden fertőzéstől, rosszindulatú vírusoktól, fellobbanásra képes ártalmas sejtektől. Riadóztatja egész immunrendszerünket, T-sejtjeinket, interferonjainkat. Testünk, lelkünk, szellemünk ragyog. Felfrissültünk. Megfiatalodtunk. Újjászülettünk!
Most fellépdelünk hét lépcsőfokot a medence másik oldalán. A bőrünkön lefutó cseppeket langyos, hűs, tengeri szellő szárítja meg. Sorra lefekszünk a szentély melletti, kényelmes, fehér kerevetekre. Aszklepiosz minden kerevethez odalép és gyógyító naperőt és naphőt árasztó tenyerét lassan végighúzza testünk fölött. Ahol árnyat, ártalmat lát, azt megtisztítja, fénnyé oldja. Érezzük e hőt. Csupa derű és ragyogás bennünk és körülöttünk e csodálatos, időtlen, mitikus táj. Pihenünk.
Azután felállunk fekhelyünkről és felmegyünk a templom három lépcsőfokán. Az oltár elé lépünk, ahol annyi csukott kelyhű lótusz áll, ahányan vagyunk. Tudjuk, melyik a miénk. Ráirányítjuk figyelmünket, ettől szirmai szélesen szétnyílnak. Közepéből rezzenéstelen, hosszú láng nyúlik fel. Ez a mi Isteni Önvalónk, létünk gyökere.
Feloldódunk e lángban, kiistenítve sorsunkból - és teljesen elnyugszunk benne.

2010. november 29., hétfő

Bobby McFerrin - Don't Worry Be Happy

A jelszó "Csak pozitívan" !!

Egy kellemetlen helyzetet kétféle módon lehet megélni, idegeskedve és rinyálva, vagy türelmes elfogadással, mint a nagy bölcsek. Azt hiszem méltán lehetek magamra büszke  mert hétvégén sikerült épp az utóbbi módon viselkednem. Bár volt órákat késő vonat, hangosan káráló spanyolok, csacsogó lengyelek, elveszített könyv, sűrű latyakos hó, napokig tartó lakás festés (és az ezzel járó por és káosz) ,én mégis egy guru türelmével és alázatával hagytam, történjen aminek történnie kell. Hiszen mivel jobb az ember gyermekének  ha azokban az idegtépő pillanatokban még tetézi a bajt azzal, hogy stresszeli is magát. Nem! Teljesen fölösleges. 
 Azonban kárpótolva voltam mindezekért a kellemetlenségekért egy isteni forró kávéval egy jóbarát társaságában és nagyon sok okos és hasznos tudnivalóval amit a vasárnapi asztrosuliban megtanultam. Szeretem ezeket a vasárnapokat, olyankor csak magamra figyelek befelé, na meg az okos tanáraimra akiknek már a kisujjukban van az asztrológia. Nem keseredem el, mert tudom egy napon én is ilyen gyakorlott leszek és segíthetek másoknak. Megtanultam például azt is, hogy az ember soha nem lehet teljesen független. Mindig függ valamitől, ha mástól nem, a saját maga által szabadon és önként választott céljától. Azt hiszem nekem ezen a függés- függetlenedés téren még fejlődnöm kell, de időm mint a tenger.
Küldöm nektek  a pozitív és építő energiákat.  
Korinna.

2010. november 26., péntek

Ghymes - Vetkőzős dal

Diana Krall - Let's Face The Music and Dance

Változás

Azt hiszem ma reggel beköszöntött a tél..Szeretem az évszakok változását, mindegyiknek meg van a maga illata amit magával hoz és a saját hangulata is. Nekem a tél a begubózás és magamba forulás időszaka, bár egyébként is szeretek inkább befelé forulni , de ilyenkor méginkább. A macskám kimondottan élvezte mikor kitettem tizenöt percre a hideg erkélyre, felfrissült a lelkem. Alapjában véve szeretem ha változnak a dolgok körülöttem mert új perspektívát adnak nekem, de leginkább a lassú változást szeretem, amit én idézek elő. Ha úgy mennek a dolgok ahogy én szeretném-mindig. Meg hát hova is sietünk annyira?? Mit érek el vele ha  rohanok, belekapok egyik majd másik feladatba , vagy siettetem a dolgok menetét ,ezzel csak kiélem magam, de nem fejlődök. Persze kell a tapasztalás, de nem éri meg az embernek kiadnia magát, mert elfogy az a drága életenergiája. 

A mai kedvenc- pénteki napom hangulatát had alapozza meg egy kellemes hangú énekesnő, Diana Krall


Üdv : Korinna

2010. november 25., csütörtök

Nem hiszek a véletlenekben

Kedves idelátogató! 
Amiért rám találtál nem véletlen, sorsszerűen történt. 
Szívesen segítek neked, ha van olyan téma az életedben amit nem tudsz kivel megbeszélni, vagy szívesen elmélkednél az életről , asztrológiáról, vagy csak éppen nincs kihez szólnod,  én megpróbálok társad lenni ebben.

Kezdésnek hagy idézzek az egyik kedvenc írómtól, Szepes Máriától: 

"Aki barátságra szomjazik, annak elõször jó baráttá kell válnia a barátság fogalmának legmagasabb értelmében. Mert amit az emberek általában barátságnak neveznek, az rendszerint nem egyéb átmeneti cinkosságnál, s csaknem minden esetben egyensúlytalan érdekkapcsolatokat rejt akkor is, ha nem pusztán anyagi érdekrõl van szó.
Úgynevezett barátságok egész skáláját végigtanulmányozva alig találunk egyet is közülük, amelynek ne valamely hevenyészett bensõ vagy külsõ aktualitás adná a kötõanyagát. S ha ez elenyészik, a barátság is szétbomlik, rögzíthetetlenül szétúszik az idõben .
Gyerekkori pajtásságaink, forrongó, ifjú szellemünk társai, érzelmi életünk kibicei, utat keresõ gondolataink visszhangzói vagy megtermékenyítõi sorra elmerültek a múltba, velük való kapcsolatunk sokszor érthetetlenül megmérgezõdött, esetleg kényelmetlenné vált, mint a kinõtt ruha. Régi szavakkal szólítjuk e kísérteteket, de a közös szavak is kiszáradt, hervadt faleveleknek tûnnek.
A nagy, idõálló barátságok éppolyan ritkák, mint az egész életre szóló szerelmek. Az adottságoknak ugyanolyan különleges találkozása szükséges hozzá. A különféle társulások, amelyekre a barátság elnevezést aggatják, az emberi együttélés konfliktusainak bonyolításához szükségesek, s a szolidaritás törvényét teljesítik be. Mert míg a ritka nagy barátságoknál mindkét fél ad és kap, addig e társulások rendszerint olyan egymásra utaltságon alapulnak, amelyben gyengeségek keresnek támaszt, hátteret, igazolást a másikban. 
A baráti kapcsolat lényege a tat tuam asi. Elõfeltétele az, hogy ne a hús érdekeinek pillanatnyi aktualitásán vagy az érzelemvilág átmeneti hiányérzetein, hanem az ideák bázisán épüljön. Egyedül a közös szellemi érdeklõdés az, amely a földi érdekeknél sokkal távolabbra: végtelen perspektívák felé mutat. Az ilyenfajta barátságot elixír tartja életben. Nem öregszik. Nem hervad. Az ember legmisztikusabb, de legerõsebb igényét teljesíti: feloldja benne a magány halálos nyavalyáját. Az ilyenfajta egyesülés és megosztódás nem a görcsös összefonódás és csömörös széthullás ritmusát rejti, hanem a szenvedély nélküli egymásba nyugvás békéjét. Barát az, akinek megmutatkozunk, akinek részvevõ érdeklõdése hozzásegít bennünket ahhoz, hogy legkibeszélhetetlenebb dolgainkat megfogalmazzuk, s általa megszabaduljunk a szavaktól, amelyek nehezek, mint a kövek. Barát az, akinek segítségével megszabadulhatunk az önmagunkat marcangoló gondolatoktól."